A közúti jelzőtáblák csoportosítása

A számtalan közúti jelzőtábla jelentése könnyebben megtanulható, ha közös tulajdonságaik alapján csoportokat képezünk azokból, és ilyen formában adjuk át az ismereteket a gyerekeknek.

Az utak mentén sokszor szabályos táblaerdő figyelhető meg, ami egyrészt rengeteg információt közvetít a közlekedőknek, másrészt akár kuszának is tűnhet (sokszor persze tényleg az) egy kevésbé rutinos kerékpáros, még inkább egy gyermek számára. Célszerű tehát megpróbálni rendet vágni, és segíteni eligazodni a gyerekeknek a közlekedési jelzőtáblák világában. Mindehhez számos alapelvet betartva érdemes hozzákezdeni:

  • A gyerekeknek sokszor van valamilyen alapvető tudásuk a közlekedési jelzőtáblákról. Érdemes ezt az előzetes tudást felmérni, mert erre egyrészt lehet építeni, másrészt pedig láthatóvá válik, hol kell pontosítani a tudást.
  • A gyerekek logikája nem egyezik meg a KRESZ logikájával. Az egyszerűbb jelzések esetében is előfordulhatnak tévedések (pl. a kerékpárút végét jelző táblát kerékpározni tilosként értelmezik), másrészt az elvontabb jelzéseket szinte biztos, hogy nem tudják egyértelműen azonosítani.
  • A közlekedési jelzőtáblák különböző csoportokba sorolhatók, amelyek rendszerint olyan közös tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek egyrészt megkönnyítik a felismerést és az értelmezést, másrészről az egyes csoportokba sorolt táblák egyszerűen leírhatóak és bemutathatóak a közös jellemzők segítségével.
  • Nem elég a táblák nevét bebiflázni, ismerni kell azok jelentését is, azaz szükség esetén el kell magyarázni, az adott táblát látva kerékpárosként mit kell tenni, hogyan kell viselkedni.
  • Azokkal a táblákkal érdemes kezdeni a tanulást, amelyek megtalálhatóak az iskola környékén, vagy annak tágabb környezetében, mert ezekkel fognak elsőként találkozni a gyerekek.
  • A kifejezetten a kerékpárosok közlekedésére vonatkozó táblákat érdemes megismertetni a gyerekekkel, figyelembe véve azt is, hogy milyen jelzőtáblákkal találkozhat az iskola környezetében, vagy éppen a településen.
  • Amennyiben van rá lehetőség, legalább az iskola környékén érdemes megnézni, milyen közlekedési jelzőtáblák vannak kihelyezve, azok hol és hogyan vannak elhelyezve, mit jelentenek, mi a jelentőségük kerékpáros szemmel nézve.
  • Minden egyéb lehetőséget (pl. osztálykirándulás) meg kell ragadni arra, hogy új táblákat, új helyzeteket ismerjenek meg a gyerekek.
  • A Google utcakép nézete kiváló lehetőséget biztosít az iskolától távolabbi, de valamilyen szempontból fontos útszakaszok, környékek (pl. egy népszerű játszótér, uszoda, egyéb olyan helyszínek, ahol a gyerekek megfordulhatnak) megismerésére is.

Általánosságban a következőket érdemes tudni erről a meglehetősen tág témakörről:

  • A közúti jelzőtáblák a járművezetők részére
    • az útvonal típusát jelzik,
    • az elsőbbséget szabályozzák,
    • utasítást adnak,
    • tilalmat, illetőleg korlátozást jeleznek,
    • veszélyt jeleznek, vagy
    • tájékoztatást adnak.
  • A jelzőtábla alatt kiegészítő tábla adhat útmutatást a jelzőtábla jelzésének értelmezésére.
  • A jelzőtáblákat - általában - az úttest mellett, menetirány szerint a jobb oldalon helyezik el. A jelzőtáblát a bal oldalon, vagy az úttest felett megismételhetik. A jelzőtábla jelzése a jelzőtáblával szemben közlekedő minden járműre vonatkozik.

A következőkben a közúti jelzőtáblák egyes csoportjainak részletes ismertetése következik a fejezetben.

Az utasítást adó jelzőtáblák java részét minden közlekedőnek ismernie kell. Az ilyen típusú táblák közös tulajdonságai a következők:

  • kör alakú;
  • kék színű;
  • középen általában valamilyen piktogram van;
  • amennyiben pirossal át van húzva a tábla, nem tiltást, hanem az adott utasítás hatályának a végét jelzi (például kerékpárút vége).

Az utasítást adó jelzőtáblák közé tartoznak a kötelező haladási irányt vagy a kikerülés irányát jelző táblák, de a kerékpárút, gyalog- és kerékpárút kezdetét és végét jelző táblák is, ennél fogva a gyerekeknek is ismerniük kell ezeket a táblákat.

Jelzőtábla neve Jelzőtábla képe Mit jelent?

Kerékpárút, gyalog- és

kerékpárút kezdete

   

Ahol a jelzőtábla ki van helyezve, ott van valamilyen kerékpáros infrastruktúra, amelynek használata kötelező.

(Kivéve akkor, ha az úttesten kerékpáros nyom található.)

Fontos tehát kiemelni, hogy ha a gyerekek ilyen táblát látnak, akkor kötelező használni a (gyalog- és) kerékpárutat, 

azonban ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná,

a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek..

Kerékpárút, gyalog- és

kerékpárút kezdete

    

Ahol a jelzőtábla ki van helyezve, ott véget ér valamilyen kerékpáros infrastruktúra, amelynek használata kötelező.

Amennyiben nem folytatódik például az úttest másik oldalán a kerékpárút (gyalog- és kerékpárút), az úttesten

lehet továbbhaladni.

Nagyon fontos kiemelni a gyerekeknek, hogy a piros szín ebben az esetben nem tiltást jelent.

Gyalogos- és kerékpáros zóna

kezdete, illetve vége

 

A zóna útjai a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésére szolgálnak, egyéb jármű közlekedése az övezetben

tilos. Kerékpárosoknak, az út számukra burkolati jellel elválasztott vagy eltérő színű burkolattal megjelölt részén

kell közlekedni, legfeljebb 20 km/óra sebességgel. Az út egyéb részein a kerékpárosok - a gyalogosok

veszélyeztetése nélkül - legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek.

A kerékpárosok számára kijelölt útfelületen a gyalogosok nem közlekedhetnek.

Kikerülés irányát jelző táblák   

A tábla azt jelzi, hogy a táblát - illetőleg azt az akadályt vagy egyéb tárgyat, amelyen a táblát elhelyezték - 

táblán levő nyíl által jelzett irányban kell kikerülni.

Kötelező haladási irányt

jelző táblák

  

A tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben a táblán lévő nyíl (nyilak) által jelzett irányban

(irányok valamelyikében) kell továbbhaladni.

Kötelező haladási irányt

jelző kiegészítő táblák

  A kiegészítő tábla azt jelzi, hogy a kerékpárosok a nyíllal (nyilakkal) jelzett irányokban haladhatnak tovább.
Körforgalom

Ahogy a KRESZ fogalmaz: "a tábla olyan utat jelez, amelyen úgy kell haladni, hogy az út által körbezárt terület

a vezetőtől balra essék".

A gyerekek nyelvén a legfontosabb információk:

  • különleges kereszteződés, ahol
  • csak balról érkezhet másik jármű, továbbá
  • annak van elsőbbsége, aki bent van.

Lássuk az elsőbbséget szabályozó jelzőtáblákat!

Az alábbi jelzőtáblák közül melyik a kakukktojás?

Gratulálunk! Sikeresen teljesítetted a játékot!