Kerékpár-ellenőrzés

Közúti forgalomban csak megfelelő műszaki állapotban lévő járművel szabad részt venni, így a bringának is kifogástalan állapotúnak kell lennie. Hogyan lehet úgy átvizsgálni a bringát, hogy egyetlen fontos alkatrész se maradjon ki?

Egy egyszerű trükkel végig tudjuk úgy nézni a bringát, hogy biztosan nem marad ki semmilyen fontos alkatrész – ez az M-check (M-próba), azaz M betű alakban érdemes átvizsgálni a bringát az első keréktől a kormányon, vázon, hajtásrendszeren keresztül a hátsó kerékig.

Az egyes alkatrészek esetében az alábbiakat kell vizsgálni:

  • Első kerék
    • guminyomás:
      • a túl kemény gumi átadja az út legkisebb egyenetlenségét is a kormánynak, így „pattogóssá” válhat a bringa;
      • a túl puha gumi ellenállása sokkal nagyobb, így nehezebb a tekerés, ráadásul egy-egy kátyú, szegély akkora ütést adhat a keréknek, hogy a felni is sérülhet;
      • az „üzemi” guminyomás két szélső értéke mindig megtalálható a külső gumi oldalán
    • gumi épsége: ha kopott, repedezett a külső gumi futófelülete, akkor éppúgy cserére szorul, mint amikor az oldalfala repedezett (ez mindig azt jelenti, hogy elöregedett, elfáradt a külső gumi anyaga, így sokkal nagyobb eséllyel sérül meg, tehát a defekt esélye is megnövekszik)
    • a felni épségét is célszerű vizsgálni (az illesztése rendben van-e, nincs-e rajta bármilyen sérülés)
    • a kerék rögzítését (főleg gyorszáras rögzítés esetében) is ellenőrizni kell indulás előtt – ez fokozottan igaz abban az esetben, ha például szállítás miatt kivettük a bringa első kerekét
  • Kormánycsapágy
    • a kormányzást biztosító csapágy, mely a váz homlokcsövébe illeszkedik, és a villanyak (tehát tulajdonképpen az első kerék) finom és pontos elfordulását teszi lehetővé
    • ha behúzzuk az első féket, majd ráfogunk a kormánycsapágyra a homlokcsőnél, és elkezdjük előre-hátra mozgatni a kerékpárt, semmilyen elmozdulást nem szabad érezni a kormánycsapágy esetében
  • Kormány
    • a kormány megfelelő rögzítését érdemes ellenőrizni, főleg szállítás után olyan esetben, amikor a kormányok el voltak forgatva a jobb helykihasználás érdekében
  • Első fék
    • húzzuk be az első féket, és próbáljuk meg eltolni előre a bringát – ha nem sikerül, akkor megfelelően fog a fék
  • Váz
    • néha érdemes végignézni a vázat, nincs-e rajta valamilyen sérülés, esetleg repedés (elsősorban az illesztéseknél)
  • Hajtásrendszer
    • a láncot rendszeresen tisztítani és olajozni kell (átlagosan 200 megtett kilométert követően, de használattól és időjárási körülményektől függően ez a táv lehet sokkal rövidebb is)
    • a váltók működését menet közben lehet ellenőrizni – ha kattog, recseg, csörömpöl valami, akkor érdemes elgurulni egy szervizbe
    • a pedálokat érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy meg vannak-e rendesen húzva
    • amennyiben a hajtókarnak van oldalirányú holtjátéka, ellenőrizni kell a középcsapágyat
  • Hátsó kerék
    • ugyanúgy kell ellenőrizni mindent, mint az első kerék esetében
  • Hátsó fék
    • húzzuk be a hátsó féket, és próbáljuk meg eltolni hátra a bringát – ha nem sikerül, akkor megfelelően fog a fék

A fenti lépéseket egy pici gyakorlással bárki el tudja sajátítani, és arra mindenképp alkalmassá válik, hogy eldöntse, el kell-e vinni valamiért a kerékpárt szervizbe, mielőtt használatba venné. Szervizbe egyébként egy évben legalább egyszer érdemes elvinni a bringát egy teljes átvizsgálásra, mivel ekkor olyan rejtett hibák is kiderülhetnek, amelyet csak szakértő szemek tudnak felfedezni.

Egy jól beállított, jól karbantartott bringával mindig élmény a tekerés - a Legyen Ön is kerékpáros játék pedig jó móka, érdemes kipróbálni!

Legyen Ön is Kerékpáros

Hogyan lehet ellenőrizni a hátsó fék működését indulás előtt?

Megpróbálom hátrafelé eltolni a kerékpárt behúzott első fékkel
Megpróbálom hátrafelé eltolni a kerékpárt behúzott hátsó fékkel
Felülök a kerékpárra, felgyorsítok, és hirtelen behúzom a hátsó féket
Felemelem a hátsó kereket, megpörgetem, és behúzom a hátsó féket

Sajnos most csak eddig jutottál!

1 000 000

500 000

250 000

50 000

10 000

1 000

500

Milyen gyakran kell tisztítani és olajozni a láncot?

Időjárástól és felhasználástól függően, kb. 400 kilométerenként
Időjárástól és felhasználástól függetlenül akkor, amikor már nyikorog
Időjárástól és felhasználástól függetlenül hetente
Időjárástól és felhasználástól függően, kb. 200 kilométerenként

Sajnos most csak eddig jutottál!

1 000 000

500 000

250 000

50 000

10 000

1 000

500

Mit nem kell ellenőrizni a gumin indulás előtt?

Guminyomást
Gumi futófelületének kopását
Szelepsapka meglétét
Gumi repedezettségét

Sajnos most csak eddig jutottál!

1 000 000

500 000

250 000

50 000

10 000

1 000

500

Mekkora nyomásnak kell lennie a gumiban?

A külső gumi ballonosságától függ
Kerékmérettől és a külső gumi ballonosságától függ
A külső gumi ballonosságától függetlenül 40-80 PSI
Kerékmérettől függetlenül 2,0-4,0 bar

Sajnos most csak eddig jutottál!

1 000 000

500 000

250 000

50 000

10 000

1 000

500

Mit kell vizsgálni rendszeresen a kerékpár vázán?

Elegendő hely van-e a váz és a külső gumi között
Megfelelően rögzítve van-e a kulacstartó
Nincs-e rajta repedés
Nem ér-e hozzá a lánc a láncvillához

Sajnos most csak eddig jutottál!

1 000 000

500 000

250 000

50 000

10 000

1 000

500

Mit nem okoz az alacsony guminyomás?

Felni sérülésének (felütésének) veszélye
Kisebb súrlódás, könnyebb haladás
Nagyobb súrlódás, nehezebb haladás
Az út kisebb egyenetlenségeinek elnyelése

Sajnos most csak eddig jutottál!

1 000 000

500 000

250 000

50 000

10 000

1 000

500

Hol található a középcsapágy?

Az első kerékben
A hátsó kerékben
A vázban, a hajtómű két felének összeköttetését biztosítja
A vázban, a kormány összeköttetését biztosítja az első villával

Sajnos most csak eddig jutottál!

1 000 000

500 000

250 000

50 000

10 000

1 000

500